CARNEVALE DI VENEZIA 2010
![]() |
|
2010 február 6 - 16 |
|
A néhány évtizede ismét megrendezésre kerülő Carnevalera, mely történelemben, hagyományokban gazdag, a világ minden tájáról érkeznek érdeklődők. A karnevál ideje alatt számos előadás várja az érdeklődőket, kezdve a szervezők által megtervezett “hivatalos” programoktól a spontán előadásokig, melyeket az “utca művészei” kínálnak Velence utcáin, sikátoraiban. Az ünneplés központja a Szent Márk tér, de természetesen a város más pontjain is vannak programok. Látogassanak el Önök is a velencei karneválra, legalább egyszer mindenképpen részt kell venni ezen a tél búcsúztató ünnepen. Persze nagyon sokan vannak, akik "beleszeretnek" a Carnevale hangulatába és minden évben eljönnek Velencébe. Sokan közülük együtt ünnelnek a velenceiekkel, beöltöznek korhű jelmezekbe, álarcot viselnek, míg mások nem vesznek részt aktívan az ünneplésben, hanem inkább sétálgatnak a városban, megnézik a programokat, fényképeznek. Egy dologban azonban biztos, hogy mindannyian egyetértenek: egyszer mindenképpen el kell jönni Velencébe! Mi segítünk Önöknek a megfelelő szállás megtalálásában, a többiről pedig gondoskodni fognak a programok szervezői, a velenceiek, a maskarások... Kattintsanak a következő linkekre, és válogassanak velencei szállásaink közül, melyeket kínálunk Önöknek...,nemcsak a Karnevál idejére: |
|
Néhány kép ízelítőként a 2007-es Karneválról: |
||
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
|